Szép ajándékot kapott Sopron, épp a Hűség Napján (VIDEÓ)

2024. december 14. 11:34

A mai útátadást úgy is tekinthetjük, hogy összekötöttük a burgenlandi magyarokat az erdélyi magyarokkal.

2024. december 14. 11:34
ORBÁN Viktor

Orbán Viktor a soproni népszavazás 103. évfordulóján adta át az új, kétszer két sávos közlekedési útvonalat. A miniszterelnök beszédében kiemelte, hogy „a magyarság erejét és jövőbe vetett bizalmát mutatja, hogy 103 év után még mindig itt vagyunk.” Jelezte, hogy nem fogadta el hazánk a sorsot, hogy kicsi legyen, amit a nagyhatalmak szántak neki.

Ezt is ajánljuk a témában

Hangsúlyozta, hogy Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal.

A kormányfő emlékeztetett, ma már 21 megyei jogú város érhető el négysávos úton, és jövőre ez a szám 22-re nő, hiszen Békéscsaba már készül egy hasonló útátadóra. 

Orbán Viktor arra is kitért, hogy Magyarországon az M85-tel együtt immár 10 gyorsforgalmi út éri el az országhatárt, miközben 2010-ben még csak három ilyen volt.

Az M85-ös végső szakaszával közvetlen kapcsolat jött létre az osztrák határ és a teljes magyar autópálya-rendszer között. Ezzel eltöröltük a román-magyar határt. A mai útátadást úgy is tekinthetjük, hogy összekötöttük a burgenlandi magyarokat az erdélyi magyarokkal.

Nyitókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
 

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patikus
2024. december 15. 08:07
Lyukat fúrtak karma elitek a burgarlandi szeméremdonbba? Orbán duplascsövűlye már nem mindig áll, hanem már csak előre mutat. Az átvágós cigánynak ettől van orgazmusa? Hol van leszarjancsi? Ő ministránsként nem közlekedhetett oda? Ez neki túl nagy falat?
Kovács Ubul
2024. december 14. 16:42
Orbanovot.
Akitlosz
2024. december 14. 14:07
Őrvidéknek hívják magyarul. Amióta ez az Orbán a miniszterelnök Magyarország semmivel sem lett nagyobb. Horthy Miklós volt az utolsó, aki tett is valamit Trianon igazságtalansága ellen. És még ő sem eleget. Aki azt hiszi, hogy az EU orvosol valamit Trianonból ő vagy hülye vagy liberális. A "köztársasági" Ausztria az Entente kreálmánya. Ha Ausztria népe maga dönthetett volna a saját sorsáról, akkor az Őrvidék maradt volna Magyarországon a német többség ellenére is, Vorarlberg Svájchoz csatlakozott volna, az összes többi rész pedig Németországhoz.
emddom
2024. december 14. 13:50
Milyen hosszú ez az új, kétszer két sávos közlekedési útvonal? (Nem találom a cikkben)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!